|
Ady Endre
Mert
engem szeretsz
Áldott csodáknak
Tükre a szemed,
Mert engem nézett.
Te vagy bölcse,
Mesterasszonya
Az ölelésnek.
tovább
|
Ady Endre
Láttalak...
Láttalak a multkor,
Mosolyogva néztél,
Éppen úgy, mint akkor,
Mikor megigéztél.
Vérpiros ajkaid
Mosolyogni kezdtek;
Olyan bájos voltál,
Mint mikor azt sugtad:
Édesem, szeretlek!
tovább
|
|
Ady Endre
Õrizem
a szemed
Már vénülo kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülo szememmel
Orizem a szemedet.
tovább
|
Csokonai
Vitéz Mihály
A
reményhez
Foldiekkel játszó
Égi tunemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!
Kit teremt magának
A boldogtalan,
S mint védangyalának,
Bókol úntalan.
tovább
|
|
Csukás István
Ülj
ide mellém
Ülj ide mellém
s nézzük együtt
az utat, mely hozzád vezetett.
Ne törodj most a kitérokkel,
én is úgy jöttem, ahogy lehetett.
tovább
|
|
| József Attila
Amit
szívedbe rejtesz
Amit szívedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
szíveddel várd ki azt.
tovább
|
József Attila
Szerelmes
vers
Hegyes fogakkal mard az ajkam,
Nagy, nyíló rózsát csókolj
rajtam,
Szörnyu gyönyört a nagy vágyaknak.
Harapj, harapj, vagy én haraplak.
tovább
|
|
Juhász Gyula
Anna
örökáttalak...
Az évek jöttek,
mentek, elmaradtál
emlékeimbol lassan, elfakult
arcképed a szívemben, elmosódott
a vállaidnak íve, elsuhant
a hangod és én nem mentem utánad
az élet egyre mélyebb erdejében.
tovább
|
|
|
Kölcsey Ferenc
A
reményhez
Vad óceánnak
mély hullámain
Vergodöm én és küzdöm a szelekkel,
S ah, képed minden este, minden reggel
Felém leng a két hajnal szárnyain.
tovább
|
|
Kölcsey Ferenc
Elfojtódás
Ó sírni, sírni,
sírni,
Mint nem sírt senki még
Az elsulyedt boldogság után,
Mint nem sírt senki még
Legfelso pontján fájdalmának,
Ki tud? ki tud?
tovább
|
|
Kölcsey Ferenc
Minden
órám...
Minden órám csüggeszto
magányom
Néma csendén búnak szentelem,
Rajtad elmém, ah, törodve hányom
S könyim árját issza kebelem.
Merre, merre tüntök hu szerelmek,
Melyek láncolátok szívemet?
Ha fogjátok forró szenvedelmek
Elborítni lángként éltemet?
tovább
|
Kölcsey
Ferenc
Tudatlanság
Tudok vigan nevetni,
Tudok hiven szeretni,
S széprol énekleni,
S kelyhem ha megtöltétek,
Köszönni bort felétek
Tokaj szent isteni.
tovább
|
|
Kosztolányi
Dezso
Szerenád
A kormos égbol lágy
fehérség
szitálja le ezüst porát.
Dideregve járok ablakodnál
a hófehér nagy úton át.
S amint megyek itt éji órán,
lépésem mégse hallható,
mert zsongva, súgva és zenélve
halkan szitál alá a hó.
tovább
|
|
